Jahvét a zsidóság már az ószövetség idején Izrael szentjének tartotta, személyes Istennek. Ez a személyesség abból adódik, hogy a zsidóság Isten által kiválasztott, megszólított és a többi néptől elkülönített népnek, ezáltal pedig Izrael szent népének tekintette magát. Isten attól szent (pnw-qadös), hogy nem emberi kéz alkotása, hasonlóan a babiloni istenekhez (akik bálványok), hanem ő a teljesen más. Isten az, aki kinyilatkoztatja magát az embernek azáltal, hogy megszólítja őt. Isten teszi meg az első lépést, átlépve az Isten-ember közötti természetes szakadékot, kapcsolatba lép az emberrel, kinyilatkoztatja magát (feltárja nevét: HaShem1). Ennek a kapcsolatnak az alapja és „látható jele" a szakrális szövetség (berít).